Zengi-bongi varázsolda hangtálas csoportom 6 gyermekkel folyik. Ez az első olyan csoport, ahol csak fiúk vannak. Siserehad, és nem könnyű! A hetedik alkalom volt a választóvonal. Ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a kis csapat megszokja egymást, a szabályokat, és felszabadultan játsszon. Ne féljen a hangtálaktól sem, meg merje ütni. Végre tudnak már kicsit egymásra figyelni, kivárni. Most kezdődik igazán a folyamat! Persze, mindig akad olyan, hogy valamelyik gyereknek rossz napja van. Nem érdemes ezekből hosszútávú következtetést levonni. Kisebb gyerekeknél még nagyon sok a befolyásoló tényező, hogy adott időben hogyan érzi magát. Sok minden közrejátszik ebben: hogyan aludt, hogyan ébredt, időjárási front, vita valamelyik szülővel, stb... De mitől is lesz ez a játékos csoport tulajdonképpen terápia? Hát attól, hogy a szülőkkel időről-időre beszélünk néhány szót a tapasztalatokról. Van-e változás otthon, a csoportban? Adott játékban, feladatban hogyan reagált a gyermek...Ezeket egyeztetve hasznos információkhoz jutunk, mely otthon is és a csoportban is felhasználható. Nyomon követjük a változásokat, regálunk rá, beépítjük tapasztalatainkat a folyamat tervezésébe. Fontos lépés ez, talán szülőként is nyújt egy másfajta gondolkodási mintát. Hogyan lehet indirekt eredményeket elérni? És ami tanulságos számomra is: türelem, türelem és türelem! Még magam is megdöbbentem, hogy a hetedik alkalom hozta azt, amit vártam. Minden csoport más és más. Tudomásul kell vennem. És így van ez szülőként is a gyerekekkel. Ugyan él bennünk az összehasonlítás, de el kell fogadnunk, hogy minden gyermek egyedi. Egyedi az a tempó is, ahogy beilleszkedik valahova. Nehéz elvárásmentesnek lenni, valljuk be! Együtt tanulunk tehát. Terapeuta és szülő, szülő és terapeuta, valamint gyermek és az összes résztvevő....